Időpont: 2018.november.27.
Város: Békéscsaba
Helyszín: Békés megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Az információs napot Szántó Hajnalka pályázati tanácsadó nyitotta meg.
- Az első előadó Gedei Gábor a Pénzügyminisztérium GINOP projektmenedzsere volt. Részletesen bemutatta a GINOP 6.1.5-17 és a GINOP 6.1.6-17 pályázati konstrukciók főbb pontjait és jellemzőit, továbbá tájékoztatta a résztvevőket a megyében eddig beadásra került pályázatok számáról, és az eddig már támogatói döntéssel rendelkező projektek alakulásáról. Ösztönözte a megjelent vállalkozásokat, a pályázat beadására.
- A következő előadó Vavró Márta a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektmenedzsere volt, aki a monitoring látogatások folyamatáról, elvárásairól beszélt. Kitért a szükséges dokumentációk tartalmi elemeire is.
- Ezt követően Madarász Erik a Soter-Line Oktatási Központ oktatási igazgatója tartott előadást a megváltozott munkaerőpiaci igényekről és a felnőttképzés helyzetéről. Bemutatta, hogy mennyire fontos lépést tartani a fejlődő technikával, ezáltal maradhatnak ugyanis piacképesek a mai vállalkozások.
- Ezek után következtek a meghívott „Jó gyakorlatok”. Hatos Istvánné az Unicon Zrt ügyvezetője saját nyertes pályázataikon keresztül mutatta be a munkahelyi képzések menetét és fontosságát. Jó példákkal, gyakorlatokkal színesítve a felmerült nehézségeket és azok megoldásait.
- A következő „Jó gyakorlatot” Priskin Dóra a Rehabil Közhasznú Nonprofit Kft gazdasági ügyekért felelős ügyvezetője mutatta be, mint nyertes pályázó. Elmondta milyen képzéseket szeretnének megvalósítani a pályázat keretében.