Időpont: 2018.október.02.
Város: Debrecen
Helyszín: Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székháza
Az őszi road show első állomása Debrecen volt, ahol több olyan cég is megjelent, akik már pályáztak vagy esetleg nyertek is vissza nem térítendő támogatást.
Az információs napot a helyi kamara főtitkára Dr. Skultéti Éva nyitotta meg. Beszédében rövid tájékoztatást adott a pályázatok fontosságáról.
- Az első előadó Gedei Gábor GINOP projektmenedzser volt, aki a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárságtól érkezett a Pénzügyminisztériumból. Előadása során röviden ismertette a GINOP 6.1.5-17 és a GINOP 6.1.6-17 főbb pontjait és legfőbb jellemzőit, majd röviden beszámolt a pályázatok jelenlegi feldolgozottsági szintjéről.
- A következő előadó Sulyok Tamás a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai munkatársa volt, aki a monitoring tevékenységről és annak rendszeréről beszélt. Röviden bemutatta a monitoring látogatások folyamatát és a szükséges dokumentáció tartalmi elemeire is kitért. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az NSZFH minden segítséget megad a cégeknek a zökkenőmentes együttműködéshez.
- Madarász Erik a Soter-Line oktatási igazgatója a munkaerőpiaci helyzetről tartott előadást, illetve bemutatta a hazai felnőttoktatás állapotát és igényeit. Emellett kérdésre válaszolva a távoktatás lehetőségeiről is beszélt.
A rendezvény második felében „Jó gyakorlatokat” hallhattak a megjelentek, olyan cégvezetők előadásában, akiknek nagy gyakorlatuk van a pályázatok világában.
- Petis László az IL-PE Kft ügyvezetője előadásában bemutatta, hogy miért fontos manapság a dolgozók képzése és a tudatos képzési programok kialakítása. Ezen kívül kiemelte az IPAR 4.0. követelményeit és lehetőségeit a saját cégével kapcsolatban.
- Takács Sándor a Vámosgép Gép-és Acélszerkezetgyártó Kft ellátásvezetője azzal kezdte, hogy ők már beadták a pályázatot és várják az értékeléssel kapcsolatos visszajelzéseket. Hangsúlyozta, hogy a folyamatos és rendszeres képzések nélkül nincs fejlődés és a beszállítói pozíciójuk is veszélybe kerülhetne, ha nem figyelnének oda a különböző lehetőségekre.