A GINOP 6.1.7-17-2018-00001 Munkahelyi képzések támogatása című kiemelt projekt következő online információs napja Szegeden került megrendezésre.
A programot Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára nyitotta meg.
A köszöntő után Dr. Molnár Sándorné képzési tanácsadó az online képzési adatbázist, a www.kepezz.hu-t mutatta be a jelenlévőknek. Röviden ismertette a rendszer célját és használatát a felnőttképző cégek és a képzést tervező vállalkozások képviselőinek. Ismertette Csongrád megye jelenlegi helyzetét a projektek megvalósulásának tükrében.
A rendezvény következő előadója Sulyok Tamás, felnőttképzési szakértő volt, aki a felnőttképzés átalakulásáról, a törvényi változásokról és azok hatásairól beszélt. Ismertette a felnőttképzési törvényben szereplő bejelentés folyamatát a képzésekre vonatkozóan, valamint a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszer használatát is bemutatta.
Harmadik előadóként Madarász Erik, a Soter-Line Kft. oktatási igazgatója hasznos gyakorlati tanácsokkal látta el a cégek képviselőit, illetve összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
A rendezvényt online kerekasztal beszélgetés zárta, ahol a résztvevők a Webex chat ablakán keresztül tehették fel kérdéseiket a meghívott szakértőknek.