34 cég részvételével sikeresen lezajlott a nyolcadik megyei szintű rendezvény a GINOP-6.1.7-2018-00001 azonosítószámú projekt keretében. Az előzetes regisztráció után a megjelentek között volt mikro-, kis-és középvállalkozás, illetve nagyvállalat is képviseltette magát a szakmai napon. Az esemény lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők bepillantást nyerhessenek és részletesen megismerhessék a munkahelyi képzéseket támogató pályázatokat. A meghívott szakértők ebben segítettek informatív előadásaikkal.
- Elsőként a Pénzügyminisztérium munkatársát, Gedei Gábor GINOP projektmenedzsert hallgathatták meg, aki a pályázatok kiírásairól és aktuális kérdéseiről tartott tájékoztatót. Részletesen kitért a kötelező és támogatható tevékenységekre, az elszámolható költségekre. Kiemelte, hogy a támogatási kérelmek elbírálásakor mivel lehet plusz pontokat szerezni. Ezek közé tartozik az Irinyi Tervben kiemelten fejlesztendő ágazatok valamelyikéhez való kapcsolódás vagy az IPAR 4.0 megoldások alkalmazása. Szintén előnyt élveznek azon pályázatok, amelyek a munkavállalók általános és szakmai IKT ismereteinek bővítését célozzák meg.
- A következő előadó Tarpai Szilvia a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal munkatársa volt, aki a felnőttképzési követelményekről beszélt a GINOP 6. prioritású pályázatok kapcsán. A GINOP pályázatokhoz kidolgozott felnőttképzési kisokos bemutatáskor elmondta, hogy a kiadvány kifejti a felnőttképzési tevékenységet, a cél szerinti csoportosításokat, a felnőttképzést folytató intézmények általános és jogi megfogalmazását. Részletesen kitért a képzési tervre, valamint a képzések formájára. Felhívta a figyelmet a kötelezően vezetendő dokumentumok és az OSAP adatszolgáltatási kötelezettség fontosságára.
- A Soter-Line Oktatási Központ oktatási igazgatója, Madarász Erik „A munkahelyi képzések és a digitalizáció, avagy hogyan kapcsolódik a munkahelyi képzések támogatása a nemzeti iparpolitikához” címmel tartott előadást. Prezentációjának főbb témái: a pályázatírás folyamata, a pályázathoz szerezhető plusz pontok ismertetése, a pályázatok kidolgozásakor szerzett tapasztalatok, előnyök, illetve kitért a digitalizáció elengedhetetlen fontosságára, valamint a digitális kompetenciák hiányára.
- Bangó-Rodek Viktória a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési csoportvezetője, a jelenlegi képzési rendszer aktualitásait mutatta be. Rövid helyzetelemzés után a hazai iskola- és szakképzési rendszerbe nyújtott betekintést.
Az előadások után egy rövid kávészünet következett, ahol kiscsoportos szakmai konzultációk alakultak ki az előadók és a résztvevők között.
- A második blokkban Szabó Károly a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum főigazgatója tartotta meg előadását, a GINOP 6. prioritás elvárásaihoz illeszkedve a szakképzési kínálatról. Előadásában kitért még a szakképzési igényekre, valamint kiemelte a hiányterületeket.
- Az információs nap utolsó előadója Egyed Péter a Mould Tech Kft. ügyvezetője volt, aki a vállalkozásán keresztül mutatta be a szakemberképzési tapasztalatait, mint jó gyakorlatot. Elmondta, hogy a rendelkezésre álló oktatási háttér ellenére súlyos szakember hiány van.
A prezentációk után a résztvevőknek lehetősége volt feltenni kérdéseiket, valamint konzultálni az előadókkal, illetve a Zala megyei ügyfélszolgálaton tevékenykedő kollégák elérhetőségét is megkapták azzal, hogy minden, a pályázatokkal kapcsolatos kérdésben készségesen állnak a cégek rendelkezésére.