Időpont: 2018.október.10.
Város: Nyíregyháza
Helyszín: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza
A nyíregyházi információs nap résztvevőit a város alpolgármestere Jászai Menyhért köszöntötte, aki kiemelte a munkahelyi képzések fontosságát és a megyei paktumok szerepvállalását a gazdaság fejlődésében és a munkaerő megtartásában.
Az információs napot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára Nagyné Varga Katalin nyitotta meg.
- Az első előadó Gedei Gábor a Pénzügyminisztérium GINOP projektmenedzsere volt. Beszámolt a munkahelyi képzéseket támogató felhívásokról, ismertette azok feltételeit, a rendelkezésre álló forráskereteket, a benyújtás időszakát és az eljárásrendet. Röviden kitért a pályázók körére is. A legfontosabb szakmai elvárások között kiemelte, hogy pályázni csak a valós igényeken alapuló képzésekre lehetséges. Beszélt a kötelező és választható, önállóan megvalósítandó tevékenységekről, illetve az elszámolható költségekről. Tájékoztatta a résztvevőket az eddig odaítélt támogatásokról és az eddig megkötött szerződések arányáról.
- A következő előadást Török Kinga az NSZFH monitoring tevékenységvezetője tartotta. Beszámolójában először a projekt feladatmeghatározásáról és a konzorciumi partnerekről szólt, majd a felhívásokhoz kapcsolódó monitoring tevékenységeket mutatta be. Kiemelte ennek célját, és felhívta a figyelmet arra, hogy az alátámasztó dokumentumnak minden esetben meg kell felelnie a képzési tervnek és a felnőttképzési jogszabályoknak. Előadásában beszélt még a monitoring tartalmi összeállításáról, folyamatáról, előkészítéséről és a megvalósításban részt vevők köréről.
- Ezt követően Madarász Erik a Soter-Line Oktatási Központ oktatási igazgatója a megváltozott munkaerő piaci igényekről és a felnőttképzés helyzetéről beszélt, valamint a fennálló jogszabályi környezetet is bemutatta. Részletesen beszélt az oktatási központ szolgáltatásairól, és a pályázat elbírálásánál szerezhető plusz pontokról. Kiemelte a felnőttképzés szerepét a gazdasági fejlődésben, és bemutatta a távoktatást mint új lehetőséget.
- A következő előadás témája a „Jó gyakorlat” volt. A Carl Zeiss Vision Hungary Kft. HR igazgatója Jakabné Zeke Tünde a cégük belső képzéseiről beszélt a résztvevőknek. Ismertette a karrier menedzsment és a rotációs programot, beszámolt ezeknek a szerepéről a regionális oktatás támogatásában, az utánpótlás nevelésében és a szakképzésben. A képzési folyamataik bemutatása során kitért a külső és belső képzéseikre. A belső képzések szakmai és minőségbiztosítási képzésekből állnak, továbbá különböző tréningekből.
- A LEGO Manufacturing Kft. képzési rendszerének felépítéséről és gyakorlatáról Nagy Zoltán senior consultant tartott előadást. Képzéseik speciálisak, a saját gyártási munkafolyamataikra vannak hangolva. Előadása végén kitért a karrier lehetőségekre is.
- További „Jó gyakorlatként” a pályázati tapasztalatokról volt szó a középvállalkozások szemszögéből. Az előadást Márkus Regina a Marso Kft HR menedzsere tartotta. A pályázatok előkészítéséről és a fontosabb tapasztalatokról beszélt. Ilyenek voltak pl. a munkabér és járuléktámogatás, rugalmas családbarát foglalkoztatás, a gyakornoki program pályakezdők támogatására, munkahelyi képzések támogatása felhívásokban való részvétel. Kiemelte, hogy talán a legbonyolultabb mind közül a munkahelyi képzések támogatására szóló felhívás.