A távoktatás jogszabályi háttere és a Felhívások távoktatásra vonatkozó előírása:
2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről (a jogszabály 2019. december 31-i jelenleg alkalmazandó állapota)
2. Értelmező rendelkezések
2. § E törvény alkalmazásában:
17a. képzés megkezdésének időpontja: egyéni felkészítés és csoportos képzés esetén a képzés első kontaktórájának időpontja, folyamatban lévő – a felsorolt képzési formák szerinti – képzésbe bekapcsolódó résztvevő első kontaktórájának időpontja, távoktatás esetén a tananyagnak vagy résztananyagnak a képzésben résztvevő számára történő megküldési időpontja;
18. képzési forma: az 1. § (2) bekezdés a), b) és d) pontja szerinti képzések esetén egyéni felkészítés, csoportos képzés és távoktatás, az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti kontaktórás képzés esetén csoportos képzés és egyéni felkészítés;
27. távoktatás:
- az oktatásnak az a formája, amelynél a résztvevő a képzési idő több, mint felében egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig konzultációkon vagy a távoktatás vegyes képzési módszerrel történő megvalósulása (a kontaktórás képzés és a távoktatás módszereinek kombinált alkalmazása) esetén hagyományos tanórákon vesz részt, és
- az elsajátítási folyamat önálló megvalósításához szükséges tananyaghordozó, felmérő és útmutató anyagokat tartalmazó tanulócsomagot a képző intézmény bocsátja rendelkezésére;
- a konzultációkon, amelyek a kapcsolattartás bármely formájában – különösen személyes megbeszélés, internet, telefon – megvalósulhatnak, a résztvevők az önállóan szerzett ismereteiket pontosítják, illetve elmélyítik;
- a távoktatás minden fázisát infokommunikációs technológiai adathordozók felhasználása is segítheti.
A Kormány 70/2020. (III. 26.) Korm. rendelete
az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól
1. A felnőttképzés megszervezésének sajátos szabályai a veszélyhelyzet időtartama alatt
1. § (1) A felnőttképzésben
a) a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) 2. § 8. pontja szerinti kontaktórás képzés, valamint
b) modulzáró vizsga és szakmai vizsga
a járványügyi szabályok betartásával szervezhető.
(2) A képzés során a képzés szervezője, a vizsga alkalmával a vizsgabizottság és a vizsgaszervező együttesen felelős a járványügyi szabályok által előírt óvintézkedések teljes körű megtartásáért és a veszélyhelyzettel összefüggésben megtett intézkedések, meghozott határozatok vizsgajegyzőkönyvben történő rögzítéséért.
(3) A kontaktórás képzésben és a vizsgabizottság munkájában nem vehet részt az, aki a 65. életévét betöltötte.
2. § (1) Képzés abban az esetben is megszervezhető és befejezhető távolléti oktatásban, távoktatás formájában vagy digitális képzésként, ha azt jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program egyébként nem teszi lehetővé. Ha jogszabály, támogatói okirat, támogatási szerződés, felnőttképzési szerződés vagy képzési program a képzés vagy a modulzáró vizsga tekintetében a távolléti oktatás, távoktatás vagy digitális képzés valamelyik formáját lehetővé teszi, a képzés, illetve a modulzáró vizsga kizárólag akként szervezhető meg.
(2) A képzésben részt vevő személynek a veszélyhelyzet kihirdetése és e rendelet hatálybalépése közötti kontaktóráról való hiányzása igazoltnak minősül, továbbá személyes jelenlétként kell figyelembe venni a képzésben részt vevő személy e rendelet alapján távoktatásban történő részvételét.
(3) A részben vagy egészben az államháztartás terhére nyújtott költségvetési támogatásból vagy európai uniós forrásból megvalósuló, a veszélyhelyzet hatálybalépését megelőzően megkezdett és e rendelet alapján távoktatás formájában megtartott képzés elszámolására a kontaktórás képzés elszámolási szabályait kell alkalmazni.
Felhívás (GINOP-6.1.5-17 és GINOP-6.1.6-17)
3.4 A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások
3.4.1 Műszaki-szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások
3.4.1.1 Műszaki és szakmai elvárások
b) Képzésekkel kapcsolatos elvárások
13. Távoktatás esetében a képzéseket az alábbiakra figyelemmel kell megszervezni.
- A távoktatás megvalósulhat az Fktv. 2. § 27. pontja szerinti “tisztán” távoktatásként. Ennek keretében a résztvevő a képzési idő több, mint felében egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig konzultációkon vesz részt.
- A távoktatás vegyes képzési módszerrel történő megvalósítása is támogatható, amelynek keretében a résztvevő a képzési idő több mint felében - egyedül, önállóan, a távoktatási tananyagba épített iránymutatás mellett tanul, a képzési idő kevesebb, mint felében pedig hagyományos tanórákon (ún. kontaktórákon) vesz részt.
- Az Fktv 2. § 21. és 27. pontjai alapján a konstrukció keretében támogatható távoktatást segítő konzultáció a képzésben részt vevő és az oktató közötti megbeszélés, amelynek célja az elsajátítandó ismeret átadása, megerősítése, az önállóan szerzett ismeretek pontosítása, elmélyítése. A konstrukció keretében távoktatást segítő konzultációként olyan konzultációs alkalom számolható el, amely személyes megbeszélés keretében, illetve elektronikus kapcsolattartás során valósul meg.
- Az Fktv 2. § 20a. pontja alapján jelen konstrukció keretében támogatható kontaktóra alatt a képzésben részt vevő személyes jelenlétét igénylő tanórát értjük.
- A távoktatás esetén képzési napként kell figyelembe venni azokat a napokat, amikor a távoktatásban tanuló munkavállaló kontaktórán vagy konzultáción vesz részt.
- A távoktatás esetében csak személyes jelenléttel járó kontaktóra, illetve konzultáció idejére lehetséges a képzésbe bevont munkavállalók személyi jellegű ráfordítása soron költséget elszámolni.
- Egyéb nyelvi képzés, illetve kombinált nyelvi képzés amennyiben belső képzésként kerül megvalósításra, akkor megvalósítható távoktatás formájában is.